amelyet pestiesen bájglinak vagy pejglinek neveznek, készüljön bár omlós avagy egyszerű kelttésztából, legyen a tölteléke dúsabb vagy soványabb, mindig büszkesége a háziasszonynak.

Egy bizonyos fajta csendes verseny alakul ki a háziasszonyok között, főleg ami a diós kalácsot illeti (a mákosnak csak másodrendű jelentősége van), s a vendég jelenjék meg tízóraira, ebédre, uzsonnára vagy vacsorára a vendéglátó házánál, érkezzék meghívottan vagy meghívatlanul, éhesen vagy jóllakottan, el nem kerülheti sorsát. Meg kell kóstolnia a pejglit, és véleményt mondania, amely természetesen csak a legkedvezőbb lehet. A jelzők, amelyek a véleményt díszítik, nemigen maradhatnak a „fenomenális” alatt, különben „örök harag és magázás” jut osztályrészéül a tapasztalatlan jövevénynek.

Akinek szerencséje van, az karácsonytól újév napjáig (addig tart az ünnepi kalács versenye) egy tucatszor is bírói szerephez juthat a bájglimérkőzésben, s ha esze van, holtverseny deklarál, amelyben csak győzők vannak és nincsenek legyőzöttek.

Alapjában véve rendkívül tiszteletreméltó ez a hagyományos versengés, de ha rajtam állna, az év folyamán több előfutamot tennék közelezővé, hogy decemberre csak a döntő maradjon. Mert így, ahogy van, kissé fárasztó, az ember a vége felé hajlandó mindörökre megunni e különben kitűnő és érdekes tésztaneműt, különösen ha itt-ott avas dióra, meg keserű mákra bukkan a töltelékben.

Ebben a rovatban különleges diós és mákos kalács receptet is találnak, amelynek birtokában bizalommal adhatják be nevezésüket a pejglimérkőzésre.

Finom, omlós lesz a tésztája és nagyszerű a tölteléke, különösen a diósé, amelyben remek együttest fog alkotni a dió, alma, mazsola, csokoládé, birsalmasajt, baracklekvár, vanília, tojáshab és a cukros vagy mézes tej. Kissé drága lesz, az igaz, de azt hiszem, hogy verhetetlen.

Magyar Elek: Az ínyesmester nagy szakácskönyve